Akadálymentesített, tanúsított játszótéri eszközök mozgássérült gyermekeknek - Körhinták, lengőhinták, játszóvárak

Akadálymentesített, tanúsított játszótéri eszközök mozgássérült gyermekeknek - Körhinták, lengőhinták, játszóvárak

Valamennyi játszótéri eszköz célja, hogy használatával a gyerekek együtt játszva közösen tudják fejleszteni tehetségüket. Mai társadalmunk egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen az olyan szociális készségek, tulajdonságok fejlesztése, mint az elfogadás, az empátia, a segítőkészség, vagy a kreativitás. Gyermekkorban ezek a készségek már a közös játék során, természetes módon épülnek be a személyiségbe. Ezek az eszközök egyfajta hidat jelentenek az egészséges és a megváltozott képességű gyerekek között, akik így játszva tapasztalják meg az együttélés fontosságát.
A hagyományos játékokkal szemben ezen eszközök kialakításánál egyéb biztonsági előírásokat is be kell tartani. Minden termék felülete csúszásvédő burkolattal rendelkezik, a felfüggesztések, az elemek rögzítése jóval erősebb, vagyis teherbírobb.

 

ANYAGHASZNÁLAT:

Akadálymentesített eszközeinket horganyzott és porszórt acélból, kötőelemeit rozsdamentes acélból, lapjait pedig HPL jelölésű magas nyomású laminált kompaktlemezből készítjük. A magas nyomású HPL lemez törhetetlen, nem mérgező, újrahasznosítható, továbbá vegyszer- és UV álló. A fokozott tartósság és biztonság érdekében minden kötőelemet műanyag kupakkal lezárunk. A használt anyagoknak köszönhetően akadálymentesített játékaink minimális karbantartást igényelnek! Integrált eszközeinket úgy terveztük, hogy a hosszú élettartam mellett a maximális biztonságot is garantálják!

 

VONATKOZÓ SZABVÁNYOK:

Akadálymentesített eszközeink megfelelnek az MSZ EN 1176 szabvány által megkövetelt biztonsági előírásoknak. Az MSZ EN 1177 szabvány előírásai szerint integrált eszközeink bár füves területre is telepíthetőek, ennek ellenére a könnyebb megközelítés érdekében gumilap vagy öntött gumiburkolat kialakítását ajánljuk.

VVZ-KL011 Akadálymentesített körhinta ülőkékkel 2 m VVZ-KL011 Akadálymentesített körhinta ülőkékkel 2 m
VVZ-KL011 Akadálymentesített körhinta ülőkékkel 2 m
További infó
Termék vásárlása
VVZ-KL013 Akadálymentesített körhinta ülőkékkel 2,5 m VVZ-KL013 Akadálymentesített körhinta ülőkékkel 2,5 m
VVZ-KL013 Akadálymentesített körhinta ülőkékkel 2,5 m
További infó
Termék vásárlása
VVZ-KL014 Akadálymentesített körhinta 2,5 m - Földgömb VVZ-KL014 Akadálymentesített körhinta 2,5 m - Földgömb
VVZ-KL014 Akadálymentesített körhinta 2,5 m - Földgömb
További infó
Termék vásárlása
VVZ-KL015 Akadálymentesített körhinta ülőkékkel 2,5 m - Földgömb VVZ-KL015 Akadálymentesített körhinta ülőkékkel 2,5 m - Földgömb
VVZ-KL015 Akadálymentesített körhinta ülőkékkel 2,5 m - Földgömb
További infó
Termék vásárlása
VVZ-VH013 Akadálymentesített lengőhinta VVZ-VH013 Akadálymentesített lengőhinta
VVZ-VH013 Akadálymentesített lengőhinta
További infó
Termék vásárlása

Így értékelik szolgáltatásainkat
Major Ilona, Ács
A kő-papír-olló tábla egy érdekes, új színfoltja lett óvodánk udvarának. Köszönöm, hogy meglátogattak bennünket. Szeretettel várjuk Önöket a későbbiekben is, ha felénk járnak.
Hajnal Ferenc, Szolnok
Egy esős nap reggelén a VVZ Játszóterek Kft. lelkes csapata mérleghintát varázsolt az addig üresen álló óvodai udvarunkra. Ezúton is hálásan köszönjük, hogy immár vidám gyermeki játéktól hangos az óvodai ...
Kovács Andrea, Nagykáta
Köszönjük a VVZ Játszóterek Kft. kollégáinak a rugalmas támogatást.Példaértékü összefogással most az első játékelemet telepíteni tudtuk.
Új játszótér Zalahalápon
Zalahaláp
Új játékeszközök a Tokodi Mesevár Óvoda udvarán
Tokod
Új játszótér épült Győrladamér Községben
Győrladamér
A chynorany-i játszótér számos mozgásformát és tevékenységet ötvöz.
Chynorany
Modern edzőpálya Horné Sŕnie faluban
Horné Sŕnie
Dolné Obdokovce falu modern utcai edzőpályával büszkélkedhet
Dolné Obdokovce
Fa játszótér közvetlenül a régészeti park területén
Bošáca
Felújították a Štrkovec-tó melletti népszerű játszóteret
Bratislava - Ružinov
Új játszótér és fitneszközpont Agárdon a kempingben
Agárd
Reca falu gyermekei élvezik az új játszóteret
Reca
Modern multifunkcionális játszótér Vehlovice faluban
Vehlovice
Skalité falu vadonatúj játszótérrel büszkélkedhet
Skalité
Modern játszótér Pohranice faluban
Pohranice
Ružinovban egy egyedülálló játszóteret hoztak létre mindenki számára
Bratislava
A németeknek új játszóterük van
Nemčiňany
Vonzó játszóteret építettek Hoťová faluban.
Hosťová
Ivanovce modern játszótérrel rendelkezik játékra és testmozgásra
Ivanovce
Modern játszótér Környén
Környe
Egy játszóteret is építettek a Stred lakótelepen Bánovce nad Bebravou-ban.
Bánovce nad Bebravou
A Bachová utcai játszótér teljes felújításon esett át.
Bratislava
Modern inkluzív játszótér a Medzilaborecka utcában
Bratislava - Ružinov
Megvalósult projektek térképe
Minőséget képviselünk!

Minőséget képviselünk!

Cégünk gyermekjátszóterek, fitnesz- és street workout parkok, gördeszka pályák, valamint utcabútorok gyártásával, forgalmazásával és telepítésével foglalkozik. Az aktuális trendeket követve, a biztonságot és a játék örömét szem előtt tartva, évről évre fejlesztjük termékeinket! Minőségi anyagok felhasználásával biztosítjuk ügyfeleink megelégedettségét! Együttműködünk a pályázatok előkészítésében, a látványtervek és tervdokumentációk elkészítésében, valamint a projektek teljeskörű levezetésében.

A kínálatunkban szereplő összes termékünk tanúsítvánnyal rendelkezik, tehát mindegyikük megfelel az EN 1176, EN 1177, EN 16 630, EN 14974 + A1 és EN 16899 vonatkozó Európai szabványok által megkövetelt biztonsági előírásoknak! Minőségünket más sem bizonyítja jobban, mint a kiérdemelt nemzetközi megfelelőségről szóló ISO és EMAS tanúsítványaink.

Kapcsolat

2900 Komárom,
Mártírok útja 86-92
Magyarország

Játszótéri eszközök
Játszótéri eszközök
Mini játszótéri eszközök
Mini játszótéri eszközök
Kültéri sportparkok
Kültéri sportparkok
Gördeszka pályák
Gördeszka pályák
Ütéscsillapítók
Ütéscsillapítók
Utcabútorok
Utcabútorok
Lombkorona összeállítás
Lombkorona összeállítás
Kosárban lévő tételek
Folytassaa kiválasztást
Befejezés
Kapcsolat
Kapcsolat
Hívjon bennünket
Írjon nekünk
Szakértőink várják kérdéseit
Tapasztalt szakértőink, regionális értékesítőink készen állnak, hogy segítsenek kiválasztani és megtervezni az Ön igényeinek és elképzeléseinek megfelelő játszóteret. Keressen bennünket bizalommal, az ország bármely pontján állunk az Ön rendelkezésére.
Regionális képviselő keresése